A hideg, decemberi szeles, tiszta, napsütéses időben, a mellettem vízbe hajló fűzfa a szél unszolására hozzám hajol és tétovázva miközben vissza-vissza engedi alsó ágait a vízbe, csak kérdően várja a szél tanácsát, hogy hozzám közelíthet-e, megsimogathat-e, a szemközti nádas pedig fürdőzve a nap melegében szenvtelenül nézi végig ezt a kis udvarlását a fűznek. Én, csak mosolyogva állok a stégen és szememet a vízbe meresztem, aminek tekintetében nyugodtan tudom visszahallgatni a hétvége alatt lágy balzsamként bevonó mohácsi kolo-kat és a tegnapi tamburafesztivál pergetéseit.