Ismeretes talán mindenkinek, hogy a Távol-Kelet mesés vidékein mindent különböző méretű wokokban készítenek el, illetve hát ez az, amit látunk abból, amit a tömegmédia elénk tár, mert bizonyosan főznek másban is. Abban mindenképpen megegyezhetünk viszont, hogy keleti embertársunk ha megéhezik nagy valószínűséggel egy wok után nyúl a konyhában és avval a kezében kezd el gondolkodni, hogy mi legyen a napi betevő.

Azért állnék meg egy kicsit ennél a kérdésnél, mert az eszköz amivel főzünk és azzal kivitelezhető konyhai technikák nagyban befolyásolják az étel jellegét és ezáltal attól függően, hogy otthon mihez nyúlunk más és más dolog kerülhet az asztalra függetlenül attól, hogy ugyanazokat az alapanyagokat használjuk fel. Mert a főzés során a képzeletünkkel is főzünk és ha más edény van a kezünkben más dolgok jutnak róla eszünkbe, mást várunk el a végeredménytől, más színeket képzelünk el és más életérzésben szeretnénk közben és utána is megmerítkezni. Ha úgy tetszik kicsit más helyekre kezdünk el utazni közben. Más és más dolgokon gondolkodunk közben és a különböző gondolatok más felé viszik kezünket és ízlelőbimbóinkat.

Namármost én legjobb tudomásom szerint nem Ázsiában születtem hanem a VIII. kerületi Gyermekklinikán, így otthon nem wokok után nyúltunk a konyhában, így aztán minden főzési-technika, amit tudok a wokok világáról azt magamtól szedtem fel és büszkén tudom kijelenteni, hogy még mindig úgy érzem, hogy lényegében fogalmam sincs, hogyan kell használni. Olyan közepesen valahogy értem a technikáját, de igazából eddig bármilyen stir-fry-t vagy egyebet, amit megpróbáltam benne elkészíteni csak nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. De persze nem adom fel. Sikerélmény-szerzésnek viszont kiváló, hogy ha úgy látjuk, hogy kezd megborulni a terv, akkor csinálunk belőle egy levest, ami minden technikai-hibát szépen elfed. Egyébkéntis gyakorta leveseket is szoktak benne főzni. (Meg igazából mindent is.) Ez persze nyilvánvaló, mert ha a keleti háziembernek nem lábosai vannak hanem wok-jai, akkor mibe főzzön a istenadta?

Az alábbi recept levesnek indult és az is lett, megintcsak a maradékmentés égisze alatt.

Ami került bele:

• egy ek fokhagyma-gyömbér
• leveshús-maradék
• párolt gomba
• apróra vágott kelkáposzta
• kínai főzőbor
• szójaszósz
• fehérbors
• alaplé vagy sima víz
• felszecskázott újhagyma
• yamgyökérből készült tészta (nem biztos, hogy ebből készült, mert az ázsiai boltok címkének magyar fordításai hagynak maguk után némi kivetnivalót, bármilyen más tésztával lehet helyettesíteni)
• barna rizsecet

A wok-ot felforrósítjuk (a projekt már itt borul, mert otthoni gázlángon nem tudunk, olyan méretű lángot adni neki, ami az egészet körülnyaldossa - nem baj), miután már füstölög, visszavesszük a lángot, beleteszünk mogyoróolajat - azért célszerű ezt mert ez jobban bírja a magas hőfokot - szépen eloszlatjuk a wok felületén, hogy létrejöjjön a tapadásmentes felület. Én chilis-fűszeres olajat használtam, mert ehhez volt kedvem, így automatikusan csípős lett egy kicsit. Az, hogy mitől lesz egy wok tapadásmentes azt egyéni forráskutatásnak feladom mindenkinek, rengeteg anyag van róla a neten, a kulcsszó: "wok seasoning". 

Miután ezzel megvagyunk szépen sorjában mehetnek bele a hozzávalók a fenti lista szerint, a húsból, gombából, kelkáposztából és újhagymából egy-egy kis tálkányit vagy amennyit gondolunk, a fűszerekből úgy érzésre. Lehet mindent egy pirítani, hogy egy kicsit keleti séfnek érezhessük magunkat és közben ordibálhatunk valamilyen helyi halandzsa-nyelven ha ez is jól esik (igen, én néha túlságosan is beleélem magam). Miután beletettük a tésztát is, lefedjük és hagyjuk kicsit főni majd miután beletettük a rizsecetet, még lehet kicsit finomhangolni az ízeket. Valahogy ügyesen kiönteni és/vagy kimerni egy tálkába mindent, hogy ez miként sikerül elsőre az meglepetés lesz.

Sajnos mivel ez egy late-night session volt nem tudtam természetes fényben lefotózni, de talán így is értelmezhető.