A karácsonyi és újévi étel-maradékok utolsó morzsái is elfogytak, a hűtő megint régi sivárságában ragyog és hívja életre a kreativitást a konyhában. Újból visszaáll a régi rend, nem kell mézeskrémest és hasonló elvadult dolgokat reggelizni. A tavalyi évről velem tartott egy sütőtök is, ami türelmesen várta, hogy felhasználásra kerüljön, így a mai nap ő lett a zabkása királynője, udvarhölgyei pedig a póréhagyma-szeletek. Együtt omlottak rá a zabkása nyújtotta pamlagra és enyhítették pírüket a szezámolajjal, virágok helyett pirított fokhagyma- és gyömbérdarabokkal vették körül magukat, közéjük óvatosan lopták be magukat a feketeszezámmagok.
Értelemszerűen a sütőtököt a képen látható kockákra vágjuk, sütőben megsütjük, eközben a finomra vágott egy fej fokhagymát és egy centiméternyi gyömbért egy kis serpenyőben, olajon lassan elkezdjük pirítani, amikor aranyszínűvé kezd vállni, levesszük a tűzről, az olajat leszűrjük és eltesszük későbbi főzéseinkhez, mert isteni finom.
A póréhagymából szeleteket vágunk és egy kis zsiradékon, vasserpenyőben (vagy amink van) megpirítjuk, amíg kicsit megbarnul és odakap. A zabkását sóval borssal megfőzzük és a végén mindent a képen látható módon esszétesszük. Egy kis szezámolaj és feketeszezámmag, a festmény kész.
U.i.: Ha olyan gyakran vagy éhes mint én, akkor kövess be instagramon is, aminek linkjét megtalálod a blog oldalán.