Nyár van, meleg van, süt a nap, bekapcsoljuk-nekapcsoljuk be a légkondit önismereti játék, lemaradás a nyári fesztiválokról, pánik augusztusban, hogy nem nyaraltattunk magunkat eleget, "Mikor fogok én egyáltalán élni, ha nem most?" - kérdéskörök az emberben, szóval csak a szokásos nyári programok a lehúzott redőnyök mögött, de persze egyetlen biztos pontként az ember életében, mindig velünk van, hogy mit együnk vagy mit főzzünk a konyhában ilyen melegben?

"Mondjuk talán forró levest éppen ne" - mondhatja a közvélekedés, de nálam a közvélekedés sokszor eléggé marginalizálódó státuszban van, nem történik vele ez máshogy a mai napon sem. Dinnyét már ettem, sokat, mivel egy egész dinnyét kellett megvennem valami belső késztetésből, ami egy emberre azért sok tud lenni, még akkor is ha adományozik belőle jószívvel, így azt ma nem akartam reggelizni, a tegnap végfelhasználásként megfőzött háromnegyed fej óriás káposzta-ragut (csicseriborsóval, hajdinával, gyömbérrel, fokhagymával, római köménnyel, korianderrel, kurkumával, chilivel, zöld és fekete kardamonnal, szegfűborssal, tört szárított fekete marokkói citrommal, mentával és zsályával) pedig szintén nem, de talán ez érthető, mert tegnap Panyolán koncerteztünk, ahol a szabolcsi tengeri kásás paradicsomos töltött káposzta olyan letaglózó hatással volt rám, hogy nem akartam holmi fúziós káposztával átsatírozni a friss élményt, nem beszélve arról, hogy a szabolcsi káposzta után azért még rárepültünk egy kicsit a szarvaspörköltre és a rakott puliszkára is. Lehet, hogy volt köze mindehhez az elfogyasztott panyolai elixír főzeteknek, de teljes bizonyosságot már nem tudunk szerezni, hogy valóban így volt-e. Ezek után gondolom mindenkinek teljes egyértelmű, hogy valami másfélét kell reggelizni az otthon szerény hajlékában (déli egy órakor). 

A cirkadián-ritmus teljes felborulására tett kísérlet utáni állapotban, a reggel hétkori hazaérkezés és pár óra alvás után az alapprogramok futnak az emberben, ami nekem azt a parancsot küldte, hogy valami jól bevált levessel kellene támogatni az emésztő szervrendszeremet és a mai koncertet a koronázási városban. Alaplé nincs otthon, mert a közegészségügyi okokat szem előtt tartva, nem akartam nekiállni egy tízliteres húsleves alapot elkészíteni az elmúlt hetekben a negyven fokban, mert a hűtése és eltarthatósága némi nehézségekkel kecsegtetett. Így maradt a házi instant levesek útja, amit most az alábbi nagyon egyszerű, kiürült hűtő adta zöldségmentes verzióban készítettem el. Bármennyire is van még itthon egy negyed, dinnyét nem akartam beletenni, de szép feladat lenne valahogy integrálni. A három éve meglévő, szemmel nagyon is látható mennyiségű, fagyasztott kaffír lime-ot a múltkor úgy döntöttem, hogy kiköltöztetem a mélyhűtőmből és ha eddig nem használtam föl, akkor ezután sem fogom, kidobni viszont nem akartam így infuzáltam belőle egy kis aroma-olajat a téli-szezonban elkészítendő leveseimhez.  Az infuzálás nekem itt azt jelenti most, hogy felvágtam a kaffir-lime-ot, betettem egy üvegbe, felöltöttem mogyoróolajjal és hagytam. 

Ez az olaj szabad szemmel nem látható a levesben, de higgyétek el, hogy ott van és valami olyan friss és roppanós ízt ad a levesnek, amitől majdnem Thaiföldön érezhetném magunkat, de azért pont nem, mert mégiscsak a budai tűzfalak meredeznek rám. Tisztában vagyok, hogy ilyen infuzált olaj nincs otthon az olvasók talán döntő többségének, de valami más talán igen.

Hozzávalók: 

- 2 ek szójaszósz

- 1 ek fehér rizsecet

- 1 ek szezámolaj

 - 1 tk kaffir - lime-os olaj

- 1 adag hajdinatészta

- két tojás

- forró víz

-díszitésnek bármi 

Elkészítési lépések: Minden öntsünk össze egy tálban.