Kijöttem Lupára és beültem a piros kajakba, feleveztem a Dunán, kikötöttem a parton és most itt ülök a meg nem álló hatalmas víztömeg mellett is nézem ahogy szépen lassan megjelenik az aranyhíd a lemenő nap fényében a túlsó part fele. Amikor még korunknál fogva voltunk gyerekek az idősebb unokatestvéreim mindig azt mondták, hogy az aranyhídon keresztül jönnek át a tündérek a szemközti Tündér-szigetről, de sosem láttuk meg őket, mert ahogy a nap lement a híd is eltűnt és ha jöttek volna is a szigetre, a vízre borult csendes sötétségben nem láthattuk volna őket. Bár éjszaka a Duna mindig olyan mintha valami puha sima lepelként omlana alattunk, amire ha mi nem is, de a tündérek bizonyosan ráléphetnének és átsuhanhatnának a világaink között.
Most mellettem a homokos parton teljes harcvonalban hangyaboly sorakozik fel és szervezi magát egy nyüzsgő vonallá, nagyon úgy tűnik, hogy nagyon szeretnének valamit megkaparintani, lehet, hogy azt a kesudiót, amit leejtettem a földre. Jó sokat kellett eveznem felfele, mire homokot találtam. A legjobban a kavicsot szeretem, mert az ilyenkor késődélután már nem éget csak melegít, ahogy ráfekszem, de azt a partszakaszt már befoglalták a vízisportok szerelmesei és a vadvíz nyugodt rendjébe otrombán belegázoló motorcsónakosok. Már közelebb vagyok Szentendréhez mint Lupához, még egy kanyar és onnan már látszik a Postás-strand és onnan meg már Szentendre tornyai, a szerb templomok és azokkal együtt a már egyre inkább a régi világ soraiba süppedő szerb kolo-k hangjai és léptei.
Nagyon sokáig a keleti vízparton csak iszap van, oda meg nem akarok kikötni. A nyugati parton van kavics végig, de én mindig a keleti oldalra vágyom valamiért, olyan mintha Kelet felé eltudnék távolodni a gondolataimmal a zsongó világtól és a múlt minden tapasztalata és tudása jobban megtámogatna. Mintha minden, amiből vagyok az Kelet felől van.
Mögöttem madárcsicsergés a sűrű erdőből. Amikor megjöttem, akkor mindenfajta rovar, fogadóbizottság-szerűen zsongott körül és minthogyha csak azért csinálták volna, hogy megnézzék, hogy ki az az idegen, aki a vízről száll feléjük, aki megérkezni vágyik hozzájuk a békés Paradicsomba. Mellettem van egy kidőlt fa és a napsugár úgy tükröződik vissza rá a vízről mintha egy leheletvékony fátyol táncolna csillogva a fatörzsön A kidőlt fa másik ága egy még elszáradni nem akaró fűzfába végződik. A víz felé hajlik és minden ágában afelé törekszik. Lefele, véletlenül sem az ég felé.
A homokban az én lábnyomon mellett valami kis állat nyoma is ott van, nem is tudom elképzelni mi lehet első ránézésre talán egy macska, de mit keresne egy macska a Szentendrei sziget ezen lakatlan pontján. Az is lehet, hogy egy hód járt arra.
A lényeg az, hogy igazából eszembe jutottál, hogy vajon mi lehet most veled, hogy hogy vagy, hogyan alakult a nyár eddig, sikerült-e valami egyensúlyt megtalálnod a mindennapokban, és hogy ha valamikor van időd és kedved és éppen semmi dolgod nincs vagy nem akarsz csinálni semmit, akkor ugyanide felevezhetnénk és várhatnánk együtt a tündéreket.
