Amikor a vizikefíredhez vett biocitrom vásárlása után a Sparban, az Oasis - Wonderwall című száma úgy betalál, hogy állsz a Metropol adagoló mellett földbegyökerezve és miközben a nyugdíjasok veszik ki az újságokat rajtad keresztül nyúlva és van nálad négy konzerv szardínia is, amit még az Aldiban vettél, mert ott akartál először biocitromot venni, de nem volt, üres kézzel meg nem tudsz távozni a boltból, na ekkor egy kicsit mintha a saját idővonaladon is megállnál és érezni kezdesz valami szerelmet, csak az a probléma, hogy nincs meg egészen pontosan, hogy ki iránt és kétségbeesetten pörgeted magadban a nőket, akiket ismersz vagy ismertél, hogy kibe lehetne most egy kicsit (megint) beleszeretni, kicsit sóvárogni utána, legalább addig, amíg tart a refrén.

Ha annyira szeretünk főzni, hogy az ételkészítés vége után és még evés közben is folytatnánk,  akkor erre az alant bemutatott folyamat egy kiváló lehetőség. Természetesen azt a metódust, hogy egy ételt, úgy fogyasztunk el mintha két külön fogás lenne nem én találtam ki és a címben szereplő 'soup (=leves), -ify, -ication' nyelvi szerkezet sem az én ideám. Hozzáteszem a 'noodle' (=metélt tészta) hasonló alkalmazása sem, magyarul hívhatjuk 'levesítésnek' és 'tésztásításnak', de az angol nyelv a gasztro-ban most mintha kicsit menőbb lenne én pedig a menő-faktorom emelésére törekszem.

A fogás teljesen szabad és már-már anarchista, mert mindenki azt csinál vele, amit akar. Megeheti egyben, le eheti róla a levet és utána külön a bennevalókat, vagy először a bennevalókat és utána felöntve egy kis alaplével lefojtja a fogást. Sőt azt is lehet, hogy leeszi a levet, ad hozzá egy-két dolgot, hogy megemelje a tészta ízét, megeszi majdnem az egészet, majd a megmaradt már új ízjegyekkel gazdagított szószt újra felönti levessel és beleteszi az esetleg megmaradt betéteket és ezt addig folytatja, amíg van alaplé, levesbetét és éhes. Tekinthetnénk egyfajta körforgásnak, de nem lesz az, mert nem tudunk a végtelenségig enni és a ha tudnánk sem egészséges, mert a levessel kímélni és támogatni kívánt emésztőrendszerünk nem tudna nyugodtan pihenni, szóval ez inkább egyfajta permutáció.

Ez most nem egy gyors fogás, mert egy-két dologgal foglalkozni kell ha úgy tetszik "pepecselni", de ha fejben elképzeljük, hogy mennyi mindent fogunk csinálni, mit mivel fogunk összekeverni, hogyan fogjuk felvágni, megpirítani, akkor egy olyan jóleső izgalmi állapotba kerülhetünk, ami következtében még a napi fontos(abb) teendőinket is a to-do listánk végére száműzzük és a kellemes bizsergésben megéhezetten teljes flow-ban folyhat a munka mégpedig a következőképpen:

1. A shiitake gombát forró vízben beáztatni, majd amikor szépen megszívta magát, kinyomkodni belőle a folyadékot, felvágni csíkokra és önteni rá szójaszószt, barna rizsecetet, szezámolajat és a saját levéből, hogy ellepje. Ebben hagyhatjuk pácolódni bármeddig, de leginkább addig, amíg felhasználhatjuk. A maradék gombalevet meg lehet egyesíteni az alaplével.
2. A kelkáposztát és az újhagymát (vagy bármilyen zöldséget, amit használni szeretnénk), wokban megpíritjuk egy kis gyömbérrel és fokhagymával, adunk hozzá egy kis kínai főzőbort és sót. Ha deluxe edition megjelölésért versenyzünk, akkor tehetünk bele egy kis kínai ötfűszer-keveréket, amit én jól elterveztem, hogy beleteszek, de a nagy flow-ban kimaradt.
3. A tojást egy serpenyőben - ami nem túl nagy, mert akkor túl vékony lesz és nem is túl kicsi, mert akkor meg túl vastag - szépen, békével megsütjük majd feltekerjük mint egy palacsintát és felvágjuk kis csigatekercsekre. Ennek a formának tisztán esztétikai értéke van.
4. A rizs vagy amilyen tésztát használunk pedig forró vízbe dobva kicsit rehidratáljuk és mielőtt azt hisszük, hogy megfőtt, átdobjuk egy kis hideg vízbe. Azért ne "főzzük túl", mert a hideg vízben is még puhulni fog, hovatovább még a forró levesben is. Ne essünk abba a hibába, amit a múltkor tapasztaltam egy pho-s helyen, hogy szépen beletették a rizstésztát a levesbe majd mire kihozták és odajutottam, hogy a végén megeszem már egy szétázott borzalom lett belőle.

Ezeket szépen elrendezzük egy tálkában egy kis feketeszezámmaggal és szezámmag+gochaguru keverékével majd felöntjük bármilyen alaplével, amivel az elsőre nem annak tűnő fogás egy szempillantás alatt levessé változik. A 'soupification' megtörtént. Ha leettük róla a levet, akkor pedig indulhat a 'noodlefication', ami lényegében már azalatt elkezdődött miközben ettük levesként.

Tehetünk rá valami kis extra bármit én osztrigaszószt és a Laoganma márkájú pirított chili-s, földimogyorós, karalábés olajat tettem bele. Összekeverjük és jöhet második fogás majd ha a vége felé járunk az újabb adag alaplé s így "vakmerően és hívatlanul előáll harmadik"...

A hozzávalók a rend kedvéért és, hogy egyszerűbb legyen bevásárlólistát írni. Ha szeretjük az ilyesfajta távol-keleti ízeket, akkor az első kilenc hozzávaló valószínűleg alapból van otthon.

• szójaszósz
• barna rizsecet
• földimogyoró olaj
• kínai főzőbor
• szárított shiitake gomba
• gochaguru
• osztrigaszósz
• Laoganma chili-olaj
• fekete és fehér szezámmag
• rizstészta
• tojás
• kelkáposzta
• újhagyma
• valamilyen alaplé

Ez egy ilyen mit együnk ha semmi sincs (szerintünk) itthon recept. Tészta ugye mindig van és ha ahhoz valamilyen olajban megfuttatunk fűszereket, jól belőjük a sósságot és kicsit rásegítünk valami savval, akkor abból nagyon jóleső vacsora vagy bármi lehet. Nemhiába népszerű olyannyira a sima fokhagymás, pepperoncino-s, olívaolajos tészta egy kis citrommal az olasz vidékeken. Ennek a kicsit keleties változata a soron következő recept természetesen megtoldva egy-két dologgal, amik - ha valaki szokott ilyeneket főzni, akkor - kamraszinten mindig vannak otthon. Az internet bugyraiban úgy kering, hogy "chili-garlic noodle" és hát nem csoda, mert a lényege pont a fentebb említett fokhagyma és chilipaprika azzal a különbséggel, hogy kelet felé használt dolgokat is dobnak hozzá.

Nagyon sok variánsa van, mindegyikhez külön magyarázat tartozik, hogy mit, miért, mikor és hogyan kell hozzáadni és mindez, hogyan befolyásolja a kívánt, tökéletes ízt. Nekem mindig kicsit máshogy sikerül, valószínűleg azért, mert mindig kicsit más arányokkal próbálkozom, de kezdetnek jó lehet az alább közölt.

• 2-3 gerezd fokhagyma apróra vágva
• 2 kk szezámmag
• 0,5 kk őrölt szecsuáni bors
• 0,5 magos őrölt chili
• 1 kk gochaguru (koreai chilipaprika)
• 1kk só
• 0,5 kk halszósz
• 2 kk almaecet (vagy bármilyen más ecet, pl.: rizsecet)
• 4 kk mogyoróolaj (mással is lehet kísérletezni, de például az olívának elég karakteres íze van, vegyük ezt számításba, de ne tántorítson el feltétlen)
• 1 kk mogyorókrém alias "peanut butter"
• egy kevés újhagyma apróra vágva
• egy "adagnyi" rizstészta vagy bármilyen más tészta, ami van otthon
• (lehet használni szójaszószt is)
• lehet beletenni a tészta főzővizéből is ha szeretnénk kicsit szószosítani, szottyosítani

Két út van előttünk, mind a kettő működik.

1. A rizstésztát megfőzzük. Minden más hozzávalót kimérünk egy fémtálba kivéve a mogyoróolajat, mert ezt külön felforrósítjuk és rálöttyintjük a hozzávalókra, amik ezáltal sistergés közepette gyors hőkezelést kapnak, a technika távoli rokona az indiai konyhában használt "tadka"-nak. Összekavarjuk a homogenizálás jegyében és ebbe belezuttyantjuk a tésztát. Megigazítjuk, eszünk.

2. Fogunk egy wok-ot, felforrósítjuk, beletesszük az olajat, majd a megpirítjuk a fokhagymát, sorjába a fűszereket és a szezámmagot, majd a szósz-szerű dolgokat és miután minden kicsit összebarátkozott mehet bele a tészta.

Egyéni habitus döntse el ki-ki hogyan készíti, ha egy kicsit ilyenebbre vagy olyanabbra szeretnénk, akkor értelemszerűen változtassunk az arányokon, általában csak jó megoldásokat kapunk. A lényeg, hogy a csípős-sós-savanyú háromszögben válasszunk ki egy pozíciót és ahhoz próbáljunk meg közelíteni.

Ismeretes talán mindenkinek, hogy a Távol-Kelet mesés vidékein mindent különböző méretű wokokban készítenek el, illetve hát ez az, amit látunk abból, amit a tömegmédia elénk tár, mert bizonyosan főznek másban is. Abban mindenképpen megegyezhetünk viszont, hogy keleti embertársunk ha megéhezik nagy valószínűséggel egy wok után nyúl a konyhában és avval a kezében kezd el gondolkodni, hogy mi legyen a napi betevő.

Azért állnék meg egy kicsit ennél a kérdésnél, mert az eszköz amivel főzünk és azzal kivitelezhető konyhai technikák nagyban befolyásolják az étel jellegét és ezáltal attól függően, hogy otthon mihez nyúlunk más és más dolog kerülhet az asztalra függetlenül attól, hogy ugyanazokat az alapanyagokat használjuk fel. Mert a főzés során a képzeletünkkel is főzünk és ha más edény van a kezünkben más dolgok jutnak róla eszünkbe, mást várunk el a végeredménytől, más színeket képzelünk el és más életérzésben szeretnénk közben és utána is megmerítkezni. Ha úgy tetszik kicsit más helyekre kezdünk el utazni közben. Más és más dolgokon gondolkodunk közben és a különböző gondolatok más felé viszik kezünket és ízlelőbimbóinkat.

Namármost én legjobb tudomásom szerint nem Ázsiában születtem hanem a VIII. kerületi Gyermekklinikán, így otthon nem wokok után nyúltunk a konyhában, így aztán minden főzési-technika, amit tudok a wokok világáról azt magamtól szedtem fel és büszkén tudom kijelenteni, hogy még mindig úgy érzem, hogy lényegében fogalmam sincs, hogyan kell használni. Olyan közepesen valahogy értem a technikáját, de igazából eddig bármilyen stir-fry-t vagy egyebet, amit megpróbáltam benne elkészíteni csak nem úgy sikerült, ahogy elképzeltem. De persze nem adom fel. Sikerélmény-szerzésnek viszont kiváló, hogy ha úgy látjuk, hogy kezd megborulni a terv, akkor csinálunk belőle egy levest, ami minden technikai-hibát szépen elfed. Egyébkéntis gyakorta leveseket is szoktak benne főzni. (Meg igazából mindent is.) Ez persze nyilvánvaló, mert ha a keleti háziembernek nem lábosai vannak hanem wok-jai, akkor mibe főzzön a istenadta?

Az alábbi recept levesnek indult és az is lett, megintcsak a maradékmentés égisze alatt.

Ami került bele:

• egy ek fokhagyma-gyömbér
• leveshús-maradék
• párolt gomba
• apróra vágott kelkáposzta
• kínai főzőbor
• szójaszósz
• fehérbors
• alaplé vagy sima víz
• felszecskázott újhagyma
• yamgyökérből készült tészta (nem biztos, hogy ebből készült, mert az ázsiai boltok címkének magyar fordításai hagynak maguk után némi kivetnivalót, bármilyen más tésztával lehet helyettesíteni)
• barna rizsecet

A wok-ot felforrósítjuk (a projekt már itt borul, mert otthoni gázlángon nem tudunk, olyan méretű lángot adni neki, ami az egészet körülnyaldossa - nem baj), miután már füstölög, visszavesszük a lángot, beleteszünk mogyoróolajat - azért célszerű ezt mert ez jobban bírja a magas hőfokot - szépen eloszlatjuk a wok felületén, hogy létrejöjjön a tapadásmentes felület. Én chilis-fűszeres olajat használtam, mert ehhez volt kedvem, így automatikusan csípős lett egy kicsit. Az, hogy mitől lesz egy wok tapadásmentes azt egyéni forráskutatásnak feladom mindenkinek, rengeteg anyag van róla a neten, a kulcsszó: "wok seasoning". 

Miután ezzel megvagyunk szépen sorjában mehetnek bele a hozzávalók a fenti lista szerint, a húsból, gombából, kelkáposztából és újhagymából egy-egy kis tálkányit vagy amennyit gondolunk, a fűszerekből úgy érzésre. Lehet mindent egy pirítani, hogy egy kicsit keleti séfnek érezhessük magunkat és közben ordibálhatunk valamilyen helyi halandzsa-nyelven ha ez is jól esik (igen, én néha túlságosan is beleélem magam). Miután beletettük a tésztát is, lefedjük és hagyjuk kicsit főni majd miután beletettük a rizsecetet, még lehet kicsit finomhangolni az ízeket. Valahogy ügyesen kiönteni és/vagy kimerni egy tálkába mindent, hogy ez miként sikerül elsőre az meglepetés lesz.

Sajnos mivel ez egy late-night session volt nem tudtam természetes fényben lefotózni, de talán így is értelmezhető.

A minap egy mezei csirkecombot vettem ki, hogy majd jól megcsinálom valahogy, de az élet adta spontaneitás csodájában, minden máshogy alakult és este kilenckor értem oda, hogy ez már egy napja a hűtőben vacog mit is kezdjek vele. Semmi ötletem nem volt, meg gondolkodni sem akartam ezen, pácolni, meg figyelni, hogy akkor most sütőben vagy serpenyőben meg végképp nem. Így inkább bevállaltam a rövidke virrasztást és főztem belőle egy alaplevet, mert az elkészül magától és elég nyitott lehetőségek rejt a tovább felhasználásra. Tettem bele gyömbért, fokhagymát és shiitake gombát, mert más zöldség nem volt itthon, körülbelül három órán át fortyogott. Másnap a csirkecomb, a zöldségek és a leves új életet kezdtek az alábbi módon.

A húst lefejtettem a csontokról vagy inkább a hosszú főzés következtében inkább leolvadt magától. Ehhez hozzákevertem a felvágott shiitake gombát és adtam hozzá, kínai főzőbort, egy kevés szójaszószt, barna rizsecetet és szecsuáni borsos fűszerkeveréket.

A fokhagymákat nem volt szívem kidobni így inkább egy kis gochujang-gal és szintén egy kevés szójaszósszal összekevertem. Kezdődhet a leves pop-up.

A korábbi posztból ismert, szójaszósz-barnarizsecet-szezámolaj alappal indítottam (itt figyeljünk, hogy a hús is és a fokhagymás keverék is kicsit sós és az alaplé is más ízjegyeket rejt magában így lehet kicsit kevesebb kell belőle), majd ehhez tettem a húsból és a shiitake gombából, melléraktam egy teáskanálnyit a fokhagymapüréből és rizst, ami az aznapi maradékmentésként vállalt szerepet a dologban. Ha valakinek fura ez a rizs dolog, azt teljesen megértem, de Erdélyben sokszor használják levesekben, Koreában úgyszintén és ahogy édesapám szoktavolt mondani, amikor a keleti vagy valamilyen egyéb bizarr fogással találkoztunk, hogy "Benikém, több millió ember nem téved". Ez egy elég nehezen megdönthető vélelem. Ebben az esetben sem lehet.

Ezek után tettem hozzá egy büszke adag szezámmagot és nagyon vékonyra szeletelt újhagymazöldet. Ez különösen fontos, mert miközben lassan, figyelve vékony csíkokra szeljük még el is veszünk a folyamatban, ami kikapcsol és segít rákészülni az ízorgiára. Ha meggondolnánk magunkat, akkor ezt így önmagában is meg lehet enni, Keleten még biztos van valami neve is, de én nem gondoltam meg magam és feltöltöttem a forró csirkealaplével.

+1 A csirke bőrét levettem és lassan ropogósra pirítottam egy vasserpenyőben majd megsóztam. Rá akartam tenni a levesre, de elfelejtettem, úgyhogy később csak úgy magában elropogtattam. Az is csodás.

Életem eddigi első és egyetlen "rendes" munkahelyén az ebédidő nálam központi szerepet töltött be, általában már tizenegykor kezdtem ráhangolódni és délután kettőkor még a kajakómámban próbáltam kibekkelni, hogy ne most nyissanak be a szobába a kollégák, mert még kicsit ejtőznék. Szerintem sok ex-kollégámnak vannak élményei, ahogy ebben a megpihent állapotban próbálom azt a benyomást kelteni, hogy ég a kezeim alatt a munka, de hát egyértelműen nem a kulturális szektort toltam nagy veselkedve.

A munkahelyi étkezésnek is korszakai vannak, nekem ez korrelál a saját gasztronómiai korszakaimmal, mert akkor kezdtem el dolgozni, amikor elköltöztem otthonról és be kellett indítani a saját konyhámat. Eleinte a “mindegy valami lesz majd” rendező-elv szerint étkeztem, aztán elkezdtem hordani a kis otthoni kezdeményeket, volt egy nagy salátázás időszak, amihez közrejátszott, hogy az akkori helyünkön teljesen szubhumán volt a kantin és csak vészhelyzetben voltam hajlandó ráfanyalodni. Ezt követte, hogy különféle curry-illat volt a konyhában, mert akkor éppen a India fogásaira voltam rákattanva, volt egy “vega” időszak, ami miatt még mindig sokan azt hiszik, hogy az vagyok. Az utolsó időkben, pedig ezeknek teljes egyvelege volt jellemző. Ezen korszakok között mindig felcsillantak a “zacskós” leves etűdök, amik éhségem, ízlésem és elveim ingatag állapotban ledöntöttek a kimért utamról és egy kis önváddal keverve lendítettek tovább a napi munkavégzés felé.
Ebben állandó megerősítő személyem volt közvetlen felettesem, aki gyakrabban és teljes lelki nyugalommal fogyasztotta ezeket a leveseket és hihetetlen munkabírásához talán ezek is közrejátszhatnak valamiben.
Természetesen, amikor kezdett bekavarni a leves-mániám, akkor már gondolkodtam, hogyan lehetne ezeket az instant leveseket valahogy rekreálni otthon, akár kihelyezve munkahelyi környezetben, ahol nem lehet semmit sem főzni, mert még tűzhely sincs. Ennek okát értem, de mégsem, mert szerintem egy-egy közös, gyors főzés vagy ebéd nagyban segítené a munkamorált és a kollegiális viszony elmélyítését. Persze eljátszottam a gondolattal, hogy beviszem a kempingfőzőt, de a sprinkler-rendszer annyira jól lett kivitelezve, hogy lehet már a látványától beindult volna, így nem kockáztattam. Most viszont mire belekezdtem az otthoni gyors (alaplé nélküli) távol-keleties levesek fejlesztésébe, már búcsút intettem munkahelyemnek így eredendően vágyott nyughelyére nem tudnak találni a praktikák.

Az instant levesek alapvetően egy sima tésztából állnak, valamilyen fűszerporból és szárított zöldségekből és/vagy valamilyen gyanút felvető szárított húsból. Ezekre ráöntjük a forró vizet és kész. Mit és hogyan kell tehát itt rekreálni?

1. A tésztát nyilván egyszerű, mert veszünk vékony rizstésztát vagy ami tetszik és nem igényel hosszú főzési időt.
2. A zöldségeket sem túl nehéz, mert ha elég vékonyra szeljük őket, akkor a forró víztől tényleg kicsit megfőnek, pont annyira amennyire kell.
3. A fűszerezés már keményebb dió, de ha az alábbi mennyiségben beleöntjük ezeket a szószokat, akkor az igen jó ízalapot fog adni a dolgoknak és szabadon variálható természetesen.
4. Fehérjék - tojás vagy megmaradt felszecskázott hús, ami a forró víztől kellően átmelegedik.

Vízforraló meg csak van, ha nincs, arccal a beszerzési terv felé!

Fogjunk egy tálkát, nem tányért, tálkát, mert annak magasabb a fala tehát kevésbé terül benne el a folyadék, lassabban hűl ki még lefedve is, így tovább tudjuk hőkezelni a levesünket. Ebbe mérjük ki a szójaszószt, a barna rizsecetet és a szezámolajat. Kenjük föl az tálka belső falára a miso-pasztát vagy a gochujang-ot, ez a kenés azért jó, mert ezeket nehéz egyenletesen elkeverni, időt és kedvet spórolunk vele plusz jópofa. Szórjuk bele a szezámmagot és a zöldségeket. Tegyük bele a felvert friss tojást (nyugi megfog főni) és rá a rizstésztát. Ezt öntsük le lobogó vízzel és fedjük le, hagyjuk állni pár percig majd keverjük addig,  amíg összekeveredik minden és indulhat az ebédszünet. Igen, ezek a hozzávalók drága dolgok, de sokáig elegek és előfordulhat, hogy még repiként is el lehet valahogy számolni ha kellően nyitott a Gazdasági Osztály, így hát érdemes először őket áthívni levesezni.  Hajrá!

2 teáskanál világos szójaszósz
1 teákanál barna rizsecet
1 tesákanál szezámolaj
1 kávéskanál gochujang vagy miso paszta, ezek nélkül is lehet kísérletezni, de nagyon sok "umami" van bennük
1 szál újhagyma vagy egy kevés sárgarépa, káposzta, bármi, vékonyra vágva
1 evőkanál szezámmag
vékony rizstészta
bármilyen egyéb fűszer, amivel kísérleteznénk

Hagyatkozzunk a kamránk és a hűtőnk készleteire, a fűszerezésen ízlésünk alapján változtathatunk természetesen. Az egész olyan mint az EU-s jogalkotás, irányelvek vannak csak,  az egyén szintjén kell megtalálni a működő gyakorlatot.

Van úgy, hogy az ember elmegy egy könyvbemutatóra (életében először magától), még odafele menet már kicsit eltel önnönmaga nagyságától, hogy na, kultúrprogramra is járok, micsoda tagja vagyok az értelmiségnek még az irodalom is érdekel, mindezt persze gyalog, mert még a könnyedebb testmozgásra is ügyelek. Ezt megfejelei, hogy a helyen csak egy pohár bort kér, a mértékletesség égisze alatt - aminek egyik nagyon fontos összetevője, hogy polgári lét ide vagy oda, de nem akar többet költeni - és tovább simogathatja kis lelkét, hogy engem nem tud hatalmába ragadni az alkohol és hasonló testi élvezetek hajhászása, annál inkább az aszkézis ezen soft-formája, mely előfeltétele a szellemi éberség fenntartásának. Az kultúrprogram végeztével pedig hazaérve, leül a konyhaasztalhoz és valami belső vezérlés folytán, azért mégiscsak elkezd a hűtőben árválkodó vörösborból tölteni, aminek még vákumdugóval sem jó, ha sokáig van nyitva tehát pusztán a praktikum vezérli.
És innentől egyre messzebb ringó képpé válik az aszkézis, meg szellemi éberség meg minden egyéb, ugyanis a bor fogy a gyomor meg éhezik.
A terv az volt, hogy este hat után már nem eszem semmit, nyomunk egy kis időszakos böjtöt, hiszen az semmi. A kivitelezése viszont afelé fordul, hogy este tízkor vastagon kenem magamnak a zsírt a rozskenyeremre és szelem a lilahagymát és amikor már tudom, hogy igazából már tele vagyok, kibontok még egy doboz sprotnit is a hedonizmus jegyében. Ez természeteses nem fogy el, így egy másik napi maradékmentés főszereplője lesz. Itt kezdődik a mostani variáns.

Van egy elmélet, hogy önálló döntéseket nem hozunk, minden döntés valamilyen külső hatásnak vagy hatások eredménye, sőt még talán egyéni ötleteink sincsenek nagyon. E feltételezés megdönthető. Viszont az nem, hogy nekem egyértelmű külső hatás, hogy két hete csak koreai gasztro-doku-sorozatokat nézek és beleégett a koreai konyha sokszínűsége a kiolvashatatlan nevű és kimondva és teljesen máshogy hangzó ételei, amik sokszor egymásoz nagyon furán nem illő összetevőkből állnak és mégis ínycsiklandó ételeket adnak ki. Nyilván nem logikus sprotnit zabkásával enni, de azon gondolkodtam, hogy miként lehetne ezt mégis valahogy beleépíteni a reggelibe. A koreai megközelítésen maradva összekevertem gochujangot egy kis szezámmaggal és gochaguruval majd tettem hozzá egy kevés szójaszószt és ecetet. A fejemben az volt, hogy ha ezt rálöttyintyük a zabkására, a tojásra, a kínai kelre és a sprotnira annak egy egységes fogást kell képeznie. Így lett. Új variáns született a maradékmentés és a wannabe távol-keleti gasztronauta jegyében.

U.i.: A zabkását vizikefírrel főztem, de ez már egy másik történet.

Képtelenség éveken át fenntartani egy ugyanolyan házi-konyhát. Nekem legalábbis nem sikerült, nem mintha akartam volna persze. Ugyanúgy változik mint minden a világban, a főbb receptek és fogások megmaradnak, de valami elkopik, elfelejtődik vagy csak szunnyad egy-két szezonig netán pár évig és utána a semmiből újból elő tör, vagy végleg eltűnik. Folyamatosan jönnek újabb receptek, ötletek, inspirációk és formálják azt a nagy saját receptkönyvet, ami minden főzést szerető ember sajátja. Változnak a napi és havi menük. Van, amit hetekig eszünk van, amit csak egyszer egy évben. Van olyan, ami csak meghatározott lelki állapotokkor tér vissza, másik mintha mindig jelen lenne. Van, ami ragaszkodik egy másikhoz, anélkül nem mutatkozik. Van, ami a magányra búj elő, van, ami a társaságra, van, ami a szerelemre, van, ami a barátságra. Van, ami csak egy meghatározott személyre, másik mindenkire. Egyik csak reggel, másik csak éjjel, egyik bor mellé, másik a teák adta éber révedéshez. Van amelyiket a napfény hívja elő és van amelyiket a zord idő. Van amelyik utazni akar, van amelyik csak beszaladni a városba. Van, ami világlátás után jön, van, ami a helyett. Van amelyik a testet akarja táplálni, másik a lelket. Egyik a múltat akarja jeleníteni, másik a jövőt. Van amelyiket a szükség szüli, másikat a túlzott bőség. Egyiket az éhség, másikat az unalom. Valami, mindig összerak bennem egy receptet. Ezeket finomítom, csiszolom, készítgetem itt a Schwartzer Ferenc utca csöndjében.

Korábban már írtam, hogy reggelire gabonakását enni zöldséggel és valami fehérjével nagyon ildomos avagy ésszerű. Emitt igazából egy ebédből avanzsált reggeli köleskása lépett a porondra, amihez egy kis megmaradt brokkolit kevertem és a tegnap hét órán keresztül főzött alaplevem csontos-húsából származtatott sertés "végem-van-olyan-finom"-at adtam.

Ebben a receptben az az igazán lényeges, hogy egyfajta házikonyha-vezetés kontinuitásból született minden, nem reggel megébredve kitaláltam, hogy akkor ma ez lesz a reggeli, hanem a meglévő vagy éppen készülőben lévő illetve megenni szükséges alapanyagok tudnak új formát ölteni. Tehát ha valaki most kapott hozzá kedvet, annak ez nem lesz meg ebédre.

Kezdjük valahogy sorjában a dolgot. Főztem köleskását, amihez a kölest előtte jó alaposan megmostam (5-6x) és utána 24 órát hagytam egy kis vízben állni, de divatosabb azt mondani, hogy fermentálni, mert végülis egy kicsit az is történt vele, de azért nagyon jó indulatúnak kell lenni ahhoz, hogy ezt tényleg "fermentált köles"-nek hívjuk. Én nem fogom, viszont így megfőzve a köles valahogy lágyabb, krémesebb, kicsit édesebb lesz. Másfélszer annyi vízzel szoktam feltenni főni és ha kell még adok hozzá, szerintem 20 perc alatt meg kell, hogy legyen, ha nincs akkor értelemszerűen főzzük tovább. Nekem a sózáson túl mindig van valami hiányérzetem a savanyú íz iránt a kölesnél így a végfelhasználás égisze alatt most a hűtőben sztoikus nyugalommal váró, házi, marokkói sóban pácolt citromból dobtam bele egy felet. Jó ötlet volt.

Ezután jött a brokkoli, ami már egy napja egy miszós-tahinis pácban didergett a hűtőben és így kedélyesen csobbant a meleg köleskásába. Eközben már nagyban főtt az alaplé, amiből nekünk a sertés-csontdarabokon található hús lesz fontos. Miután az alaplé végighallgatta a teljes Fanfara Complexa lemezanyagot élőben egy közel ötórás próba után elkészültnek nyilvánítatott és miután leszűrtem, lefejtettem a  meleg, párolgó, szaftos húst a csontokról - ami már önmagában egy nagyon "satisfying" érzés - adtam hozzá egy kevés kínai főzőbort, szezámolajat, szójaszószt, póréhagymát valamint az alaplében főtt shitake-gombát felvágva és megszórtam a fejlesztés alatt álló szecsuáni borsos-fűszerkeverékemmel, ami a poszt alján található. Ez így valami egészen szívet gyönyörködtetőn finom és nagyon passzolnak egymáshoz az ízek. Nemhiába használják ezeket Keleten oly lelkesen.

Ha minden megvan, akkor merjük egy tálkába a kását, rá a sertéshúst és én locsoltam rá egy kis házilag infúzált chili-olajat, tettem rá egy kis újhagyma zöldet meg a szín miatt megszórtam még egy kis őrölt chilivel.

Ez így leírva tudom elég komplex, de azt ajánlom, hogy inkább azt vegyük ki belőle, hogy jó improvizálni a konyhában (is).

Ha valaki szomorúan konstatálta, hogy nincs otthon köles, de valami kását enne, akkor annak marad zab.

Szecsuáni borsos-fűszerkeverék

• 2 tk szecsuáni bors
• 1 tk zöld szecsuáni bors
• 1 tk római kömény
• egy kis darab csillagánizs
• egy kicsi fekete kardamon
• 1/2 tk gyömbérpor
• egy kevés őrölt chili
• só

Amennyiben egész fűszereket használunk, azokat nem árt egy kicsit megpirítani, majd ledarálni és összekeverni mindent.

A kínai gyógyászat valamint az öt elemes étkezés rejtelmeibe bevilágító halovány fénysugarak által nyert ismereteim lassan beépülnek a mindennapos étkezési szokásaimba. Ezek alapján született a következő kis reggeli is.

Az az alaptézis szűrődött le bennem, hogy együnk reggelire meleget, szerencsés ha valamilyen kása emez, ezeken belül is a zab-, köles-, hajdinakása különösen szerencsés választás. Ám nagyon fontos, hogy együnk hozzá mindig valami zöldséget és fehérjét. Erre van valami biológiai magyarázat is, de őszintén szólva nem tudom és nem is fogok nagyon utánanézni csak elfogadom és köszönöm, hogy mások ezt kiderítették helyettem.

Jelen esetben főztem hajdinát, kb. egy kisbögrényit, ugyanennyi vízzel vagy annyival amennyi kell neki, hogy kész legyen. Ezt már tegnapelőtt megcsináltam, szóval ez egy maradékmentés is egyszerre. Ehhez blansíroztam egy kevés pak choi-t, illetve hát nem tudom, hogy ez a francia konyhatechnológia alapján blansírozásnak minősül-e, de forró vízbe beledobtam majd kihalásztam egy-két perc múlva. A pak choi főzőlevével melegítettem át a maradék hajdinakását, mikróm nincsen, így mindig valami furfanghoz kell folyamodni és lám mik ki nem főnek belőle.

Mindeközben főztem egy tojást, ami azért ennyire amorf, mert nem tudtam rendesen meghámozni, széttört és ki kellett műtenem a héjából valahogy. Erre még tettem egy gochujang-ot és szezámolajat, meg persze szezámmagot és feketehagymamagot, mert így lesz szép a képen...

A végén diadalittasan konstatáltam, hogy az összes túlárazott, fancy brunchozó helyen is nehezen találnék ilyet és, hogy ma is egy kicsit legyőztem a fogyasztói társadalmat. Bár a recepthez a pak choi Chinatownból van és a gochujang sem éppen lokális cucc, szóval lehet mégsem.

A fogás nevében a “tadka” arra utal, hogy a végén felforrósított ghível (=tisztított vaj, superfood, laktózmentes) vagy valamilyen más olajjal - amiben fűszereket pirítottunk -  leöntjük az egészet.  A “dhal” alias valamilyen hüvelyes illetve az abból készült fogás neve. 

A mennyiségek csak irányadóak főleg a fűszerezés szempontjából, azt mindenki saját ízlése szerint adagolja, ha valaki nem szereti a csípősen, akkor csak a kashmiri chili-t tegye bele, ha valaki szereti, az tegye bele az elején az egész szárított chili-t ha valaki sárkány az a zöld chilit is.

Elméletileg lehet használni bármilyen dhal-nak nevezett hüvelyest úgy mint: csicseriborsó, vöröslencse, galambborsó, sárga lencse, fekete lencse, zöld lencse stb. vagy ezek keveréke. Itt most "urad dal" (=fekete lencse) és "moong dal" (=mungóbab) került bele.

Előző este beáztatjuk a lencsét és másnap vízben puhára főzzük ha vöröslencsét használunk azt nem kell, mert nagyon hamar megpuhul.

1. fázis - a főző-olaj ízesítése és a hagyma

- mustármagolaj vagy bármiylen más általunk preferált főzőolaj
- 2-3 egész babérlevél
- 1 egész szárított chili
- 1-2 tk egész római kömény
- 1 fej lila- vagy vöröshagyma

Forrósítsunk olajat egy nagyobb edényben és amikor forró dobjuk bele a babérlevelet a szárított magoktól mentes egész chilit és az egész római köményt, ezekkel kvázi ízesítjük az olajunkat és alap ízt adunk az egész ételnek. Mielőtt még megég minden - kb 1 perc - hozzáadjuk a felvágott hagymát, amit teljesen mindegy, hogy hogyan vágunk fel a lényeg, hogy fel legyen vágva. Ezt addig dinszteljük - pirítjuk, amíg megpuhul vagy megbarnul, ahogy kedvünknek tetszik. Ennek a fázisnak a végén érdemes megsózni, amit aztán később bármikor tudunk korrigálni.

2. fázis - fokhagyma-gyömbér-zöld chili triumvirátus

- 4-5 fokhagyma
- 5 cm friss gyömbér
- 1-2 egész KIMAGOZOTT zöld chili

Hozzádobjuk a lereszelt fokhagymát és gyömbért valamint a zöld chili-t és 1-2 percig pirítjuk

3. fázis - fűszerezés és a masala elkészítése

- 1-2 ek őrölt koriander
- 1-2 ek őrölt római kömény
- 1-2 ek kurkuma
- 1-2 ek (kashmiri) chili
- 1 db hámozott paradicsomkonzerv vagy azzal egyenértékű friss paradicsom

Rádobjuk a porfűszereket és ezeket is 1-2 percig pirítjuk, addig amíg kezdenek kiválni az olajok a fűszerekből, ezeket úgy fogjuk látni, hogy mélyül a fűszerek színe és olajosabbá válik az egész eddigi munkánk. Ezután belezuttyantjuk a paradicsomot és addig főzzük, amíg a nyers paradicsom íz eltűnik és egy homogén kvázi mártás vagy “alapközeg” lesz az egészből, amit általánosan Indiában “masala”-nak” hívnak. Igen, a fűszerkeverékeket is így hívják nem tudom miért, de azért ha kicsit elmélkedik rajta az ember megérezheti a megoldást. Ezért más étel pl. a “csirke tikka” és a “csirke tikka masala”, mert az egyik “szószos” a másik meg csak tikka azaz pácolt, grillezett hús "darabok". (A tikka-hoz használt fűszerkveréket is egyébként tikka-masala-nak hívják, hogy könnyebben félre lehessen érteni mindent, sőt nem csak hús lehet "tikka", de más is, ami fel van vágva darabokra például a paneer = paneer tikka/masala) Legalábbis én erre következtettem az elmúlt évek indiai konyha háttérkutatásaimból.

Ha eddig eljutunk, akkor dönthetünk úgyis, hogy nem dhal-t teszünk bele hanem bármi mást húst, zöldséget stb. és máris egy indiai fogást nyertünk.
De mi dahl-t teszünk bele, mert ez volt az eredeti terv is, meg mert nagyon sokáig főztük, hogy megpuhuljon és mert éppen nincs semmi más itthon.

4. fázis dhal hozzáadása és a coda

- 500 gr urad dal előző éjszaka beáztatott és külön megfőzött
- kókusztej - ízlés szerint
- vaj/ghee/tejszín
- 2 ek garam masala
- 1 ek görögszénalevél

Hozzáadjuk a dhalt, kicsit hagyjuk főni és a végén beleszórjuk a garam masala fűszerkeveréket, a görögszénalevelet és itt ízlés szerint adhatunk hozzá még kókusztejet és a lime-ot valamint a vaj/ghee/tejszín közül valamelyiket vagy az összeset attól függően, hogy mennyire szeretnénk krémesre és bármit is választottunk,  hagyjuk őket mág egy kicsit összefőni.

5. fázis -  a "tadkázás"

-egy kevés ghí vagy valamilyen más olaj, de én a ghíre szavazok mindenképpen

- egész fűszerek, az alábbiak közül bármelyik és mindegyik vagy amit még kitalálunk: római kömény, görögszénamag, édesköménymag, barnamustármag, curry levél, tört chil, stb. 

A ghít egy kis edényben felforrosítjuk, azért kis edényben mert nem kell belőle sok csak 1-3 evőkanál. A megfelelő hőmérsékletnél beledobjuk a fűszereket, majd rövid ideig pirítjuk őket, kb 1-2 percig, a lényeg, hogy ne égjenek oda. Ezután jön a nagy mutatvány, ráloccsantjuk a dhal-unkra az egészet, amin sisteregve szétterül a tadka és további ízeket ad hozzá, a már így is gazdag fogásunkhoz. Megesszük.

Minden hozzávaló beszerezhető a Szép Kis Indiai nevű boltban a Wesselényi utcában vagy az Ázsia Bt-ben a Nagycsarnok mögött illetve a Népszínház utca elején a Kashmir Bazárban (árban jelenleg ez a legjobb). 

Frissítés: A sok indiai nyelvű videó-dömping és ayurveda tipp után kezd letisztulni, hogy a hüvelyeseket az áztatóvizükkel együtt kell, (az áztatás előtt nyilvánvalóan jó alaposan át kell mosni) lehetőleg kuktában megfőzni, hogy csökkentsük az esetleges negatív, a babfélékre oly jellemző hatásokat.

Gondolom mindenkinek megvan a saját töpörtyű-éthosza. Jöttem kicsit ezt megborítani.

Az egész úgy kezdődött, hogy nem töpörtyűnek kezdődött, hanem konfitált kacsának. Ezt a konfitált dolgot mindenkinek ajánlom figyelmébe, mert annyira finomra sikerül mindig, hogy kilépek a testemből. Nemcsak a kacsa, hanem MINDEN, amit konfitálunk, liba, oldalas, malac... De ez most kacsa.

Megcsináltuk a konfitált kacsát, boldogok vagyunk, elkezdjük enni, de mit ad isten vannak a bőrének olyan részei, amik nem teljesen ropogósak. Ha olyan ember lennék, aki ezeket ugyanúgy jólesően megeszi, akkor itt véget érne a recept mielőtt el sem kezdődött. De én olyan ember vagyok, aki azokat nem eszi meg általában, hanem inkább a tányér szélére gyűjti. Kidobni viszont nem akarja, mert mégiscsak étel, meg drága is volt, tegyek az élelmiszer-pazarlás ellen stb., de legfőképpen azért, mert példát szeretnék venni távol-keleti társainktól, akik majdnemhogy semmit sem dobnak el egy állatból hanem mindegyik részét megeszik vagy felhasználják valamihez hamár egyszer megölettetett szegény, meg valószínűleg, azért is, mert volt elég éhínség arrafele, hogy megtanulják, hogy az étel bizony nem játék. Ha valaki szeretne elmerülni abban, hogy mi mindent esznek meg látogasson el a Jegenye utcai kínai éttermekbe, ott még rántott sertésvégbéllel is találkozhat.

Tehát végfelhasználási célzattal fogjuk a félretolt bőr és cupák-darabokat, beledobjuk egy serpenyőbe és elkezdjük szépen, izzasztani, fonnyasztani, pirítani, töpörtyűsíteni úgy, ahogy azt ismerjük. A legnagyobb veszély, hogy odaégnek a darabok, ezért nem árt résen lenni.

Ha késznek nyilvánítjuk, akkor megszórjuk za'atar fűszerkeverékkel, ami otthon is elkészíthető, az alábbi arányban:

- 1 rész koriandermag
- 1 rész római kömény
- 1 rész szezámmag
- 1 rész szumák alias cserszömörce
- 0,5 rész kakukkfű
- 0,5 rész oregánó
- ízlés szerint só

A za'atarhoz, a koriander és római köményt megpirítom, külön a szezámmagot szintén (más idő kell nekik), majd mozsárban összetöröm, összekeverek mindent és kész.

Ez így elvileg annyira ellenállhatatlan, hogy rögtön megeszi az ember. (Nekem el kellett tennem a konyhaszekrénybe, hogy ne lássam és egy kicsit tovább bírja.) Metélőhagyma meg éppen volt a balkonon és jól mutat. Azt is lehet rá tenni.

Azért szép ez a recept, mert mindig csak maradékokból, kisüzemben tudja csinálni az ember, így az apró adagok különösen felértékelődnek.

Ez igazából egy nem is Janus-arcú, hanem ezerarcú zabkása-alaprecept egyik variánsa, amit bárhogyan tudunk variálni a lényeg csupán annyi, hogy szüntelenül próbáljuk meg újra és újra definiálni és nem hagyni, hogy rutinná váljon az elkészítése. Ez a szüntelen újragondolás, megkérdőjelezés, perspektíva-váltás és kísérletezés egyébiránt az életre is igaz lehet.

Ennek hát az egyik hatékony és tápláló módja a zabkásán való gyakorlás.

Öntsünk zabpelyhet (lehetőleg tört, nem egész) egy kicsiny lábosba öntsünk bele valamennyi vizet, azért valamennyit, mert ha kevés akkor öntünk bele ha meg sok, akkor úgyis elfővi magát, tehát voltaképpen tökmindegy mennyi. Tegyünk bele egy csipet sót és ha akarunk egy kevés borsot. Vagy éppenséggel bármilyen fűszert, ami jól esik. (Variáció). Kevergessük, ahogy tetszik a lényeg, hogy ne égjen oda és amikor már kezd kásásodni, akkor innentől kezdve bármikor kész lehet. Azért bármikor, mert lehet még hosszú perceken át főzni, ameddig egyre krémesebb lesz vagy akár rögtön. Én általában addig szoktam, amíg mindennel el nem készülök, ami társul hozzá.

Jelen esetben főztem mellé két tojást, ami éppen annyira lágy lett belül, hogy kifolyt a sárgája, ami aztán keveredhetett a kimchi levével és a szójaszósszal. Az, hogy ez az állag, hogyan érhető el az csak az alábbi dolgoktól függ: mekkora a tojás, mikori, hűtőben volt-e avagy sem, ha ott volt, mikor vettük ki, mekkora főzőedényben, mennyi és milyen hőmérsékletű vízzel kezdjük el főzni, illetve mennyi ideig és a vízet a tojással együtt forraljuk-e vagy csak forráskor tesszük bele illetve utána visszahűtjük-e és ha igen, akkor a főzővízében, folyó csapvízzel vagy jeges vízbe dobva. Szóval kb, mindentől. Ezt érdemes mindenkinek magának kitapasztalni, nekem évek óta nem sikerül így mindig van egy kis meglepetés-faktor a dologban. Törjük fel óvatosan és próbáljuk meg sérülésmentesen lehúzni a héját. (Gyakorlás) 

Ha ez megvan, akkor le is vehetjük a zabkását a tűzről, mehet bele egy tálkába, mellérendezzük a tojásokat és kanalazzunk mellé kimchi-t (ennek a receptjét most nem írom le, legyen ez az egyéni kutatás rész) vagy bármi egyéb fermentált vagy sima párolt/főtt zöldséget. Locsoljuk meg egy kis szójaszósszal és szórjunk rá, amit megkívánunk, a lépen látható esetben szezámmagot és feketehagymamagot. De bármi mást is elképzelhetünk (Kreativitás)

Engem annyira laktat, hogy utána órákon át nem vagyok éhes, ami meglehetősen ritka, ráadásul ettünk gabonát, zöldséget és fehérjét is.

Ha valaki manapság egy társaságban fel akarna vágni, hogy kovászos kenyeret süt, akkor az lassan már, annyira különleges mintha azt mondaná, hogy mirelit pizzát. Tudjuk, hogy a 2020-as év elhozta az otthoni pék-forradalmat és mindenki kovászt nevelt otthon köztük én is. Az enyémet Ferencnek hívják, covid-bébi és leginkább a frissítések során keletkezett kovászmaradékokból sütök belőle kenyeret. A képeken látható is ilyen.

A házi pék tudja, hogy jó kenyeret csak friss és erős kovászból lehet sütni, de ez a mindennapokban luxus, mert nem túl idő- és költséghatékony naponta egyszer-kétszer etetni egy kovászt és dobálni ki a kovászmaradékokat, ezért aztán sokan egy-másfélhétig hűtőben tartják, előveszik, egyszer-párszor megetetik és aztán vagy sütnek belőle vagy visszateszik a hűtőbe. Én rendszerint visszateszem a hűtőbe. És itt jön a lényeg: az ilyen párnapos frissítések során megtartott kovászmaradékokat ha hűtőben tartjuk, akkor kiváló teljeskiőrlésű rozskenyeret tudunk belőlük sütni dacára, hogy már kicsit savanykásak és “öregesek”.

Fogjuk a maradék kovászainkat (ezt tekintsük 3 résznek) adjuk hozzájuk ugyanannyi (gramm) vizet (3 rész), keverjük el (4 rész) teljeskiőrlésű rozsliszttel addig amíg valami homogén tésztamasszát kapunk, ami ragacsos és kelesszük addig, amíg van időnk megsütni (ha hamar tudjuk, akkor szobahőmérsékleten ha csak később akkor be a hűtőbe) és a képen látható elvileg szuperfermentált kenyeret kapunk. Ha kell még adjunk hozzá lisztet a keverés során, ez attól függ mennyire lett folyós a kovászunk. Az egész procedúra kb 10 perc. A "kelesztés" ha csak szobahőmérsékleten történik, akkor min 4-5 óra, ha hűtőben akkor nekem volt már 12-16 óra is. A kísérletek adják meg a választ. Sütéshez pedig tegyük az egyenletesen-sütő előmelegített  sütőnkbe vagy vaslábosunkba és 220-230 fokon süssük kb 35-40 percig, amíg késznek ítéljük. Ezt is ki kell tapasztalni.

Adjunk hozzá a keverés előtt:
- sót (a liszt mennyiségének 2%-ányit)

Adhatunk hozzá:
- őrölt koriandermag
- őrölt (római) köménymag
- kávé
- kakaó
- tökmagolaj
- kendermag
- lenmag
- tökmag
- méz
- bármi egyéb, amit gondolunk

Azért “megengedő”, mert gyenge minőségű kovászból is finom kenyeret tudunk sütni, autolízis, dagasztás, hajtogatás, kelesztés stb. nélkül.

Így egy olyan fura rendszer tud kialakulni, hogy a “kovászból” sosem sütünk, csak az eldobni szánt maradékokból, így a produktum mindig csak a sallangból lesz, a valódi tartalom sosem lényegül át semmibe, csak fenntartja magát és folyton átalakul, de mégis önmaga marad. Ebben a gondolatban, hosszasan el lehet révülni és filozófiai magasságokba repíthetjük magunkat. Ha valaki a természeti képekben keresi a párhuzamokat az pedig mindig megcsodálja, hogy a külseje milyen "földre" hasonlít. Igencsak rusztikus lesz, bármit teszünk.

Állítólag az orosz “fekete” kenyér is ilyesmi. Igénytelen, de működik és fagyasztás során is megőrzi minőségét.

Azt talán mindenkinek ismerős, hogy az embert hirtelen támadó, mardosó éhség elől csak az étel felé lehet menekülni, de a nagy kérdés mindig az, hogy milyen étel felé kezdjünk el sprintelni mielőtt még a minket felfaló, éhség olyanannyira bekebelez, hogy rávetjük magunkat a legközelebbi ehető dologra, legyen az bármi vagy éppen bárkié. Nekem a tegnapi nap az irányzékom elsőként az indirekt vacsorameghívás jelölte ki vágányként majd a közelben lévő éttermek internetes böngészésében fektettem bizodalmamat. Ezekben a hosszúnak tűnő egyre sodróbb, döntési helyzetek sokaságába lökő és onnan szabadulni nem tudó percekben hirtelen mintha csak egy látomásszerű giccses bollywood-i plakáton látnám, jelent meg az indiai konyha és annak ezerarcú multifunkciós főzési technikái és nyújtotta a biztonságot adó kezét az éhség dzsungelében.
Így hát a kreativitás és az alkotni vágyás serege söpörte el az éhséget és eredményezte a képen látható fogást, mely részletei alánt láthatóak.

Pontos mennyiségeket nem írok, kóstolgatni kell.

Recept

Tegyünk fel x db tojást főzni, hámozzunk tigriscsíkora egy majd vágjunk fel egy-két padlizsánt, sózzuk be és hagyjuk amíg levet ereszt, majd ezt leitatva grillezzük meg ahogy tudjuk. Főzzünk rizst, ahogy nekünk bevált és adjunk hozzá görögszénalevelet és kurkumát. Friss paradicsomot forró vizes fürdő után hámozzunk meg és vágjuk fel apróra gondosan megmentve a kifolyó levét.

Ha jó ritmusban kaptuk el ezeket a dolgokat, akkor pont megfő a tojás, ezt jeges vízbe dobván könnyebb lesz leszedni a héját, ha ezzel megvagyunk szurkáljuk meg egy kicsit és kenjük be kashmiri chili-vel, kurkumával, hagyjuk kicsit állni, majd egy serpenyőben olajon pirítsuk meg, amíg elkezd hólyagosodni.

Ha ez megvan, akkor indulhat a curry vagy masala főzés. Hevítsünk olajat, dobjunk bele egész római köményt, babérlevelet, feketemustármag és amikor a mustármagok elkezdenek pattogni döntsünk bele egy felvágott lila-vagy vöröshagymát. Amikor már megpuhult és/vagy barnulni kezdett, adjunk hozzá reszelt fokhagymát és friss gyömbért, majd a nagy indiai fűszer-kvartettet, őrölt koriandert, kurkumát, őrölt római köményt és kashmiri chilit meg persze sót. Egy rövid pirítás után miután elkezdtek olajosodni a fűszerek zuttyantsuk bele a paradicsomot és főzzük amíg egyre homogénabb lesz majd - a babérleveleket kiszedve, hogy ezt visszatudjuk tenni és egészben jól mutasson - egy botmixerrel turmixoljuk össze. Tegyük vissza a babérleveket. Ezek után adjunk hozzá kókusztejet és garam-masala fűszerkeveréket és görögszénalevelet, alakítsunk az ízeken, adjuk hozzá a tojásokat és a padlizsánt és hagyjuk egyet rottyani.

Tálaláshoz én szórtam rá még szárított koriandert, de ha abba a genetikájú embercsoportba tartozunk, akik ezt nem szeretik elhagyható, az igazi frissel lett volna majd a színek miatt egy kis durvára őrölt chilipaprikát és a nagy finálét: feketehagymamagot, amitől még brutálabb lesz.

Hozzávalók:

• 2-5 db tojás
• 1-2 padlizsán 
• 4-5 paradicsom
• rizs
• kókusztej

És a fűszerek:

• kurkuma
• görögszénalevél
• kashmiri chili
• egész római kömény
• őrölt római kömény
• őrölt koriander
• babérlevél
• feketemustármag
• fokhagyma
• friss gyömbér
• garam masala
• feketehagymamag
• durvára őrölt chili
• szárított vagy friss koriander ha nem áll tőle égnek a hajunk